Fagylalttörténet (2)


Érdekes, hogy írásaiban még az akkor szokásos német néven (Eiskörbchen – fagylaltkosárka) említi. A kor gunyoros hangú újságírója, Nagy Ignác, pedig azokat a nagyzoló, bár lapos zsebű legényeket örökítette meg egyik írásában, akik a drága fagylalttal akarták meglágyítani szívűk hölgyének jeges ellenállását... Igazi fagylaltozásról, vagyis a tömeges fogyasztásról a múlt század első negyedétől beszélhetünk. Akkoriban Pest már a világ közepe volt, onnan indult el minden divat. Eleinte csak cukrászsüteményeket kínáló műhelyek nyíltak, melyek, mint a pékségek, elvihető áruval, helyben készült süteményeket, csokoládékészítményeket kínáltak. De ezek voltak már azok az üzletek is, ahova a közönség fogyasztani is beülhetett. A nyelvújítás persze még tartott, hiszen az Eiskörbchenek, vagyis a lefordítatlan kifejezések elárasztották a magyar nyelvet, s a magyar öntudat megőrzésének egyik eszköze éppen a nyelv megőrzése volt. Ezért aztán az új vendéglátóhelyek megnevezéséért szinte versengtek írók és olvasók: hűsölde, fagylalda, cukrászda szavainak ez idő tájt születtek. Maga a főszereplő, pedig hideg nyalat nevet (is) kapott.
A Színház, utóbb Gizella (ma: Vörösmarty) téren Fischer Péter nyitott 1823-ban cukrászdát, önálló fagylaltozó kioszkkal. A cégéren Hébé, az örök ifjúság istennője (Zeusz és Héra, a görög főistenek lánya) díszelgett, sőt, pincérnői minőségben, ugyanis az Olümposz isteneinek lakomáján nektárral kínálta a halhatatlanokat. A Hébé idegenforgalmi látványosság is lett, ugyanis a Buda-Pest útmutató 1845-ben már így írta le, a mai Belváros szívéről szólván: \"... a Színház-tér (en) nyáron... a Hébe című frissítőből áll feltárva minden oldalról, s feszített vászon tetője alatt virágszegte asztalok mellett kedves hűs árnnyal, s jó fagylalttal kínálkozik.\" Szerencsére Fischer Péternek sikerült leküzdenie a kezdeti idők gondjait, amelyekkel igazán kedve ellenére került a korabeli lapok címlapjára. Ugyanis a firkászok eleinte keményen támadták a Hébét, gúnyosan \"bélgörcsde\" cégért követeltek a bolt fölé, mert a finom édesség elfogyasztása után gyakori volt a hascsikarás – vagyis a higiénés állapotok még hagytak maguk után kívánnivalót. (A nem kellő gondossággal kezelt tojás lehetett szalmonellabacilussal fertőzött.)
A már említett városkalauz megemlítette a terézvárosi Benkert kávéházat és olasz fagylaltját is. A fagylaldák között említésre méltó volt Budán, a Várhegy keletre néző oldalán, a mai Hunfalvy utca egyik villája helyén Mayer cukrász Bellevue (Szépkilátás), nevű intézménye.
Ezek a fagylaltozók, cukrászdák is helyet adtak azoknak a reformkori politikusoknak, akik voltaképpen előkészítették a negyvennyolcas forradalomra Magyarországot. Apropó, forradalom: 48 nyarán a nemzeti színeket kínálták a fagylaltkelyhek. (Vajon mi lehetett bennük?) A forradalom ideje alatt a nemzeti érzés megcsúfolásának, a szabadságharc bukása után felforgató nemzeti gőgnek minősítették (immár az osztrák) hatóságok: az ostor mindenképp a cukrászokon csattant.
És ne csak politizáljunk: mivel a nappal nyitva tartó cukrászda méltó és illedelmes hely volt előkelő és polgári hölgyek számára, itt tehát találkozni is lehetett a fiataloknak. A politizáló urak átszoktak a füstös, de férfias kávéházba, a cukrászda, pedig szelíd, polgári szórakozás, csemegézés terepe maradt.
Századunk számos budapesti cukrászdája lett híres nem csak süteményeiről, hanem fagylaltjáról is, a Lukács, a Hauer, a Ruszwurm, az Auguszt (őket jól jegyezzük meg, 125 éve komolyabb megszakítás nélkül folyamatosan öröklődik a szakma, a leszármazottak ma is cukrászdát vezetnek).
Külön bekezdés a Gerbeaud. A század elején még Kugler Henriké, akinek csokoládébonbonját József Attila emlegeti, De szeretnék gazdag lenni kezdetű versében. A Gerbeaud több mint cukrászda – intézmény. (Két szó névadó tulajdonosról: Émile Gerbeaud svájci cukrász, ide házasodott, és vitte tovább Kugler üzletét. Az ő marcipános apró finomságai is köznévvé lettek, mint ahogy a zserbó szelet is.) A pénz- és szellemi elit itt találkozik, pár lépésnyire az egykori Hébé helyétől. Ami a városban fontos és érdekes (persze bizonyos vagyon fölött), arról itt hallani. Volt a két háború között egy lap, a Színházi Élet, melynek fő pletykaforrása – és egyben rovata – volt a Zser-bó-bó-bóban.
Mágnások új barátnői, autói, eljegyzések, esküvők, színészek és színésznők, családi botrányok és csődök, színházi bemutatók és lóversenyesélyek – mindez hír a Zserbóból.




vissza           tovább



Almácska